Minden okunk megvan szomorkodni a magyar gazdaság számain – de a probléma gyökere Európában van, NEM nálunk

Előre leszögezném, kiknek nem írtam ezt a cikket. Azoknak, akik egy kis, végtelenül nyitott, nemzeti jövedelme 80 százalékát exportból szerző ország állampolgáraiként azt gondolják, hogy

Hogy elég ránézniük két magyar adatra, amiből kiderül, hogy a helyzet jó-e vagy nem jó-e; majd ha kiderült, hogy nem jó-e, rávágni,

Az ilyen nemzettestvéreimnek is minden jót kívánok, de a drága idejüket nem rabolnám, ők olvassanak inkább el egyet Robert Habeck frissen megbukott német gazdasági miniszter mesekönyveiből.

Mindenki másnak írom, amit írok.

Szóval Magyarország 2025 első félévében negyedéves alapon 0,2, éves alapon 0,4 százalékos gazdasági visszaesést produkált. Eleinte úgy tűnt, hogy ez az egész EU legrosszabb adata; aztán ahogy szivárogtak május közepén az adatok,

Egyelőre. Dániából, Görögországból, Luxemburgból, Bezzeglettországból és Máltáról még nem érkeztek adatok; utóbbi kettőnek minden esélye megvan arra, hogy szintén mögénk kerüljön. Visszaesés van éves alapon számolva továbbá Németországban. A miénknél kisebb, szó se róla, de bizony visszaesés.

Most, hogy a dolog mindenszarista olvasatát – vö. „legszegényebb és legkorruptabb” – felülírták az adatok, elkezdhetünk értelmesen gondolkodni az európai gazdaság állapotáról. A helyzet ugyanis az, hogy az Európai Unió most éves alapon 1,4 százalékos növekedésre volt képes, amelyet a következő sikersztorik húztak felfelé:

• az éves alapon 10,9 százalékot növekedő Írország, amelyet helyesebb lenne teljesen kihagyni az uniós átlag számításából, mert az ő GDP-növekedésük leginkább csak attól függ, hogy adóoptimalizálási célból az európai székhelyét ott működtető rengeteg globális gigacég mennyi bevételét számolja el Írországba, valós ír gazdasági teljesítmény és életszínvonal-változás nem áll soha az ír számok mögött;
• az éves alapon 3,8 százalékkal robogó Lengyelország, a 3,2 százalékot tudó Litvánia, a 3,1 százalékot teljesítő Bulgária, valamint a 2,8 százalékon pörgő Spanyolország; ezek az országok az EU-s pénzek, különösen is a helyreállítási legnagyobb haszonélvezői. (Szlovákia és Románia is azok, de nekik így is csak 1 és 0,5 százalék sikerült.)

Azaz: momentán az Európai Unióban kétféle növekedési modell van. Van az uniós pénz, azaz a németek, osztrákok és északiak pénzének átpakolgatása keletre és délre; ennek mértékén nagyot dob az, hogy az uniós pénz már nem csak a kohéziós, de a helyreállítási alapot is jelenti.

A másik modell meg az eladósodás – Ursula von der Leyen párttársainak szánt választási ajándékai mellett attól száguld úgy a lengyel gazdaság, hogy tavaly 6,6 százalékos költségvetési hiányt csináltak Tuskék, és két év alatt felviszik az államadósságot a GDP arányában 49,5 százalékról 60-ra, ami pont kétszer olyan gyors eladósodást jelent, mint amit Gyurcsány vitt véghez a 2000-es években Magyarországon. Elég megdöbbentő ez attól a Lengyelországtól, amely korábban eladósodás nélkül is kiemelkedően sikeres ország volt –

Így jön tehát össze az EU 1,4 százalékos növekedési átlaga: szerencsésebb helyeken uniós pénzből (ami egyrészt a németek pénze, másrészt közös hitel), valamint nyakló nélküli eladósodásból mindenhol máshol. A szenvedő gazdaságok között pedig első helyen ott vannak a németek, akik három évnyi vergődés után szintén az eladósodás mellett döntöttek; az osztrákok, akik még nem, de majdnem; meg a hozzájuk ezer szállal kötődő Szlovénia és Magyarország.

Eközben a hazai gazdaságpolitikai közbeszéd kimerül abban, hogy a problémák oka a lopcsalhazudik, meg az uniós pénzek hiánya. Persze: ha jönne az uniós ingyenpénz, tudtunk volna mi is 0,5-1 százalékot, mint Románia vagy Szlovákia. De a gazdaság nem ingyenpénzek pakolgatásáról szól át mindenféle határokon, hanem organikus növekedésről: innovációról, exportról, modernizációról, beruházásokról, növekvő hozzáadott értékről, új szolgáltatásokról, termelékenység-növekedéssel vagy bérharccal elért fizetésemelésekből növekedő fogyasztásról. És ez nincs. Európának erre évek óta nincs semmiféle receptje. Ehelyett van a hitel.

Európának újra képesnek kellene lennie arra, hogy gyorsabban növekedjen, mint ahogy eladósodik; országonként külön-külön és közösen egyaránt. Hogy ez évek óta nem megy, az rémisztő. Minden okunk megvan szomorkodni a magyar gazdaság első negyedéves számain, de ne felejtsük: a probléma gyökere Európában van, ott kell megoldani, nem idehaza.

Nyitókép: képernyőkép/Sebestyén Géza Facebook-oldala